„Ó, jöjj, ó, jöjj Üdvözítő!” – Karácsony 2025. decemberben

Az idei évben is együtt imádkoztunk a zugligeti Idősek Otthonában az adventi időszak kezdetén. Közös éneklés, imádság kíséretében meggyújtottuk az adventi koszorún a gyertyákat. 

Az adventi időszakban ebben az évben is sok program tette felejthetetlenné az idős nénik számára a Karácsonyra való készülődést. Több intézmény kedves betlehemi műsorral vagy karácsonyi dalcsokorral készült a lakóink számára, a nénik pedig a saját maguk által készített ajándékokkal köszönték meg a gyermekek kedvességét. 

December 8-án, hétfőn a Budapesti Ward Mária Általános Iskola ünnepi műsorát tekinthettük meg a közösségi szobában. Külön köszönet a zongora kísértetért és a műsor betanításáért Cziffra Orsolya tanárnőnek. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, alig akartak hazamenni. 

Már a következő napon ismét gyakori vendégünket, a Virányosi Általános Iskola tanulóit vártuk nagy örömmel. Mivel az Iskola igazgatója, Nyitrai Péter tanár úr szeretettel ápolja az Otthonnal való közös kapcsolatot, most is saját citerájával kísérte az iskolások ünnepi énekét. 

December 11-én nagy izgalommal vártuk a Keleti István Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium fellépését. A gimnazista életkorukból adódóan már egy kiforrottabb, és saját maguk által kitalált dramaturgiájú produkcióval leptek meg bennünket. Ez volt az első közös együttműködése a 2 intézménynek, ami olyan jól sült el, hogy a jövőben gyakori vendégként üdvözölhetjük majd a jövő leendő színészeit. 

December 15-én a Zugligeti Óvoda kicsinyei utoljára szerepeltek nálunk, mert ők már jövőre iskolások lesznek.  Az óvodások nagy bátran léptek be az épületbe, mert már tavaly is egy emlékezetes műsorral készültek.  Most is ezt élvezhettük. 

A Zugligeti Általános Iskola követte az óvodásokat. Ők beöltözve Betlehemes műsorral örvendeztették meg az Otthon lakóit. Ezt az örömet mindig a lakók viszonozták agapéval (szeretetlakomával) és ajándékokkal. 

Utolsó fellépőként a Pannónia Sacra Általános Iskola rendhagyó betlehemes műsorát láthattuk. Ami a műsoron túl, azért is volt  különleges számunkra, mert egyik lakónk, Csánky Márika hosszú időt töltött el az iskola falai között. A tanárok és a diákok együtt köszöntötték nagy tisztelettel egykori, kedves tanárnőjüket.  

Végül az Otthon házi Karácsonyát December 19-én ünnepeltük meg. Ahol az Otthon dolgozói apró ajándékkal lepték meg a gondozottakat. Közös éneklés és gyertyagyújtás tette feledhetetlenné a meghitt karácsonyi hangulatot. 

Köszönjük a Mikszáth Patika támogatását, mellyel hozzájárultak, hogy ajándékkal is megörvendeztethettük a bent lakó idős néniket.